3.Irány Portugália...

Mielőtt tovább folytatnám az írást, és az eddigi bevezetők után rátérnék az utazásra,  szeretnék Doktor Janinak mielőbbi teljes felépülést kívánni egy gerincműtét után...szórakoztassák őt is e sorok a lábadozás ideje alatt! A Tordasi Szivárvány Együttesnek pedig gratulálni a tegnapi gyöngyösi és a mai budapesti koncertekhez !
Nos, térjünk vissza a nyárhoz...a portugálok hazautaztak, mi pedig folytattuk a feladatainkat. Az ÖKA kiírt egy pályázatot, a már említett Grundvig Program keretein belül a portugál csereönkéntes lehetőséghez. Voltak feltételek természetesen, és voltak pályázók is. Az a szerencse ért, hogy az utolsó körben találtam magam, a kiválasztottak között :) Kellemes és egyben elgondolkodtató pillanat volt. Meg fogok felelni? Ez nem egy kirándulás lesz, viszont nagy kaland...egyben komoly , felelősségteljes feladat is ! A szeptemberi felkészítőn, ahol volt a gyorstalpaló portugál kultúra és nyelvórától kezdve, a csapatépítésen át egy csomó információhalmaz, már tudtam, hogy, igen, szeretném én ezt, kipróbálni magam, tanulni, dolgozni, tapasztalatokat szerezni. Az előzetes,  órára lebontott program ismeretében világossá vált , hogy unatkozni nem fogunk, jó lesz, ha aludni lesz időnk...és akkor még nem tudtam milyen igazam lesz :)
 Szeptember 28. vasárnap - Bp. - du. 17 óra, a Déli Pu. parkolójában beszálltam a mi kis csoportunkat szállító mikrobuszba. Már ketten ültek benne, a többieket szép lassan "begyüjtöttük". Elutazásunkat Brigi, az ÖKA irodavezetője, mindenese felügyelte, a maga körültekintő és vidám módján. Egy utolsó fotó, a gép egy kicsit késik...nem baj,...már sötét van...felszállunk!

Felszállás, a gép nem volt tele, hozták a vacsorát.... lassan elcsendesedett a társaság, én még lefényképeztem amint Zozó (/ egyedüli fiúként a 6 fős csapatból) elbóbiskol, majd arra ébredtem, hogy éjfél elmúlt, közel négy órás út után, Lisszabon fényeit láthatom alattunk..
 Egy kontinenseket átszelő útvonalon járunk, itt bonyolítják a Dél-Amerikai utakhoz a transzfert, így egy óriási repülőtéren szálltunk ki. Úgy tünt
, mivel álmosak is voltunk, hogy már vagy fél órája megyünk , és soha nem érünk ki a hosszú folyosók labirintusából. De  egyszer csak megvoltak a csomagok is, kiléptünk a váróba, ahol egy kedvesen mosolygó, fiatal hölgy jött felénk, sorra kezet fogva és a nevünkön szólítva. ..Még mindig félálomban, nem is értettem, hogy is van ez ? No, de máris beugrott, hogy a pályázattal együtt, a fényképeinket is látták..így könnyű :) Ő Tania volt, fogadó szervezetünk önkéntesekért felelős osztályvezetője, anyánk-apánk-főnökünk a következő 3 hétben....egy fantasztikus ember, szociálpedagógus, anya, feleség, hosszútávfutó, akit csak kedvelni lehetett.. És aki még várt ránk, az Hugo volt, aki szintén végigkísérte utunkat, egy  morgós maci, de alapvetően kedves fiatalember, aki a fehér Merci kisbuszt vezette, és időnként, persze csak  magában, örült volna, ha nem keserítjük az életét :) De mosolyogva kibírta  a 3 hetet !

Csomagok a buszba, mi is, egy benzinkútnál megálltunk , hogy a a társaság dohányzó tagjai mérgezzék egy kicsit magukat, ittunk egy üdítőt, és a buszban szépen elszundítottam. Mikor megálltunk, 130 km-re a portugál fővárostól keletre, már Évorában voltunk, egy ódon épület udvarában, az éjszak közepén. Kinyitottak egy nagy kaput, egy sejtelmesen megvilágított, egykori kolostor előszobájában találtuk magunkat, egy meredek lépcső aljában.... de! hogy visszük fel a 15 kg.bőröndöt ? Zozó pillanatok alatt mindent felszállított, mi felmásztunk, én még mindig félálomban, és egy  egyszerű ,de  barátságos lakótérben találtuk magunkat.Mindenki elfoglalta a számára kijelölt helyet, sok szó nem esett, lepihentünk...ami megmaradt bennem utólag, mint emlékkép, ez az fali csempe (azulejo) volt:

amiről ma már tudom, hogy a város egyik jelképe, még a római korból.
Pár óra múlva, az írott program és a valóság szerint is, reggel 8 órára érkezett Anya ( olv.Ania), akivel már Magyarországon is találkoztunk, hogy reggelit készítsen nekünk :)  folyt köv .