2015/01/25

Volunteering as a Tool for Inclusion, Budapest-22-23 January 2015

Az Európai Unió élethosszig tartó tanulás programja keretein belül, már 5. alkalommal ül össze egy kis csapat, 8 országot képviselve (Dánia, Olaszország, Írország, Románia,Szlovákia, Horvátország, Lettország és Magyarország ), hogy tapasztalatokat cseréljen, tanulmányokat mutasson be, hátrányos helyzetű emberek bevonását önkéntes tevékenységekbe. A téma nagyon széles spektrumot fog át, így csak érintőlegesen említem, hogy mivel itt volt az aktuális találkozója a csoportnak, főként a magyarországi jó gyakorlatok kerültek bemutatásra.

Az esemény az ÖKA szervezésében zajlott, Budapesten, az Európai IFj. Központ épületében.  A hazaiak említve  pld.  a Máltai szeretetszolgálat , a Menedék Egyesület, a Suhanj Alapítvány tartott egy bemutatkozó előadást, hogyan jelenik meg az önkéntesség ezen civil szerveztetek életében.  Érdekes volt a lettek példája egy vakokat foglalkoztató egyesület életéből, az Olaszország északi részéből érkezett Anteas Egyesület minden társadalmi réteget átfogó szociális segítségnyújtási programja is .
 A tordasi "Jövőt Nekik is "Alapítvány is kísérője ennek a projektnek, az elejétől fogva. Mivel maga a hátrányos helyzet , egy nagyon tág fogalom, így mi csak bizonyos témáknál kapcsolódunk be. Most volt 45 percünk, ami nem kevés, az átfogó, részletes bemutatkozásra is. Az előadások többnyire angol nyelven folynak, többnyire van tolmácsolás is. Pénteken, 23-án, tolmács nélkül zajlott a tanácskozás, ezt így is vállaltuk be, prezentációnk angol nyelven készült el.

 Alapítványunk munkájába, önkéntesként, már egy ideje részt vesz Völgyi Marianna, aki időt és fáradságot nem sajnálva, egy igényes bemutatót készített a nálunk zajló önkéntes tevékenységek szerkezetéről, eseményeinek bemutatásáról. A prezentáció anyagát előzetesen közösen állítottuk  össze, válogattuk a fotókat, elemeztük a utóbbi 3 év eredményeit. Előadása nagy tetszést aratott.

 Mivel az önkéntes tevékenységeink nagy része a környezettudatos ,újrahasznosítást kihangsúlyozó kézműves technikák tanításáról, népszerűsítésről szól, így ott volt Gulyás Károly is , aki egyik fő képviselője ezen foglalkozásoknak. A megbeszélésen elhangzott kérdések rá is vonatkoztak. A nekünk szánt idő végén, Karcsi egy csokor papírrózsát osztott ki a résztvevők között, ami egy kellemes momentuma volt a napnak.

 A projekt még folytatódik, fő célkitűzése a jó gyakorlatok megismertetése, esetenként segítségnyújtás, tanácsadás.
 Több információt az ÖKA honlapján, fb.oldalán olvashatnak.

2015/01/06

2015- B.Ú.É.K !

2015- első bejegyzés.. .A Tordasi Szivárvány Együttes idei első próbájának kávészünetében jártam.Velük mindig vidáman telnek a percek! Vannak azért kivételek, természetesen , leginkább egy-egy új nóta gyakorlásakor,de a munka hevében természetes néha egy kis feszültség. Ha zenélnek, percek alatt magukkal ragadják a közönséget, jó hangulatot teremtve .

" Az emberek inkább jók, mint rosszak, mihelyt semmi káruk vagy hasznuk nincs abból, hogy milyenek legyenek ."-Mikszáth Kálmán-